Hungarian wines around the World: CD Cargo the bottled cargo master

Gere Attila
Gere Attila
Villány

Talán a legismertebb magyar borász. A nagyágyúk egyike. Olyan kultusz borok megalkotója, mint a Kopár és a Solus.
Az erdészből lett borász és felesége kezdetben csupán egy néhány öles, a szülőktől nászajándékba kapott területen foglakozott szőlővel a Csillagvölgyben. Innen vezetett a célját sohasem tévesztő út a mai 50 hektáros területű birtokhoz, a Gere Panzióhoz, az "Év Borásza" elismeréshez, az 1000 m2 alapterületű pincéhez és a számos, emlékezetes borhoz. Talán kevés hazai borász tudta annyira pontosan, mit is szeretne elérni, és tervezte meg olyan pontosan az oda vezető utat, mint Gere Attila.
Kezdettől fogva a villányi öregek által legjobbnak tartott dűlőkben vásárolt területet, ennek köszönhető, hogy ma a Kopártól kezdve a Konkolyon, az Ördögárkon át a Fekete-hegyig minden jelentős területen vannak ültetvényei. Az alaposan átgondolt fajtaszerkezetben a vörösboros vidékeken kötelezőnek számító bordeaux-ik (cabernet sauvignon és franc, merlot) mellett nemzetközi (pinot noir, syrah, tempranillo, barbera) és villányi (portugieser) kedvencek, valamint elfeledett hazai fajták (bakator, csóka, balafánt) is szerepelnek.
Gere Attila Villány nagyágyúja. A múlt évben átadott korszerű feldolgozóval és érlelővel a birtok nagy lépést tett előre, a neves borász immár világszínvonalú pincészetet tudhat magáénak. Birtoka 2003-ban 50 ha saját szőlő, melynek több mint a fele, 26 ha termő. Területei a borvidék legjobb fekvéseiben találhatók: a Kopár, a Remete, a Konkoly, az Ördögárok és a Csillagvölgy dűlőben.
A tőkék alacsony kordonon nevelkednek, amelynek a szőlő hőháztartása szempontjából igen nagy jelentősége van.Legújabb telepítéseire 7200 hektáronkénti tőkeszám jellemző, látszik, hogy a hozamkorlátozás komoly szerepet játszik a pincészet életében. Kiemelkedő, nagy minőségű borainak hozamkorlátozása megközelíti a legjobb medoc-i szőlőkét: szüret idején mindössze 6-7 fürt árválkodik egy-egy tőkén.
A pince méretéről mi sem árulkodik jobban, mint a 800 db barrique hordó. Borainak egyik legfőbb ismérve a stabilitás és a megbízhatóság, e mellett nagyon gyorsan érnek, viszont sokáig a csúcson maradnak. Gere Attila mindig tartogat meglepetéseket, mindig képes a megszokott villányi ízeken túl valami újat, valami izgalmasat mutatni.

Szőlőültetvények: 50 ha: a Kopárban, a fekete-hegyen, a Sterntalban és a Jammertalban.
Szőlőfajták: Cabernet franc, Cabernet sauvignon, Merlot, Kékfrankos, Kékoportó, Olaszrizing

<- Vissza a borokhoz


Magyar borok a Világ körül: CD Cargo a palackozott italok szállítója